|
|
|
Kinek szolgálnak a járások? |
|
|
|
       
|
2012. január 20. péntek, 16:17 |
Az MSZP szerint a járások kialakítása "Fidesz-ország kiépítésének újabb állomását" jelenti, annak egyetlen célja az állam és a kormány hatalmának növelése, miközben a vidékiek számára nehezebbé válik a közigazgatási ügyek intézése.

|
|
Retteg a kormány – bukik a Fidesz? |
|
|
|
       
|
2012. január 20. péntek, 11:41 |
Az újkori demokráciában eddig nem látott szinten igyekszik elejét venni a kormány az elégedetlenségeknek. A budapesti rendőrség teljes állományára vonatkozó riadókészültségről hallani már most hétvégére. Hiszen miközben néhány tucat kormányszimpatizáns igyekszik véleményt nyilvánítani, folyamatosak, a bírálók által szervezett megmozdulások, ahol viszont – az eddigi tapasztalatok szerint – akár több tízezres, vagy százezres tüntetésre lehet számítani.

|
       
|
2012. január 17. kedd, 11:23 |
Összeállításunk bár száraz számokból áll, mögötte emberek, emberi sorsok vannak. A minimálbéren és a garantált bérminimumon kívül, szinte minden összeg megegyezik a tavalyival. A kormány nominálértéken befagyasztotta a juttatásokat, kivéve a minimálbért, aminél viszont megszüntette az adójóváírást. Vagyis, míg reálértéken csökkentette a rászorulókra fordított összeget, nagymértékben növelte a tőlük beszedett adó mértékét.

|
|
„Elbocsájtás helyett bebocsájtást!” |
|
|
|
       
|
2012. január 12. csütörtök, 23:32 |
Civil szervezetek és pártok (Parlamenten innen és túl) tüntettek ma este a kaposvári városháza előtti téren kormány politikája ellen (és Árok Kornél mellett). De az üzenet nem csak Budapestnek szólt. A Magyar Szolidaritás Mozgalom (MSZM) somogyi szervezete, kvázi riadóláncos mozgósítása, közel félezer embert hozott a Kossuth térre.

|
|
|
|
|
|
|
JPAGE_CURRENT_OF_TOTAL |